Magyarország bővelkedik természeti szépségekben, mely különleges kirándulásokra csábít mindannyiunkat. A csodás helyek közé tartoznak a meseszép tavak, festői mesterséges tavak, és páratlan szépségű víztározók. Hazánkban közel 30 víztározó található, mely ember alkotta, mesterséges életkörülményekben csodálatos biológiai sokféleségnek lehetünk tanúi.
A tóparton sétálva az éles szemű megfigyelő találkozhat a lenyűgöző szépségű óriás és alföldi szitakötővel, a nádi acsával, a tóban békésen úszkáló, rövid dallamos „kri-kri-kri” hangú csörgő récével. A szerencsés horgászok pedig csukát, pontyot és compót is foghatnak.
Csörgő réce (Anas crecca)
Egész Európa, Ázsia és Észak-Amerika jelentős részén elterjedt, a Kárpát-medencében rendszeresen fészkelő réce félék családjába tartozó madár. Sekély, gazdag parti vegetációjú erdei tavak, égerlápok, árterek, szigetek, benádasodott csatornák adnak nekik otthont. Itt-tartózkodásuk idején nagyobb csapatokat képeznek, gyors repülésük, káprázatos repülési technikájukról könnyen felismerhetők.
Testhossza 34-38 centiméter, szárnyfesztávolsága 58-64 centiméter, testtömege 200-450 gramm, a tojó valamivel kisebb és könnyebb a hímnél. A nászruhás gácsér gesztenyebarna fején széles fémeszöld szemsáv húzódik, amely hátul lefut a tarkóra. Ezt a fej oldalán vékony krémszínű csík szegélyezi. Begye és melle világos, nagy barna pettyekkel, a has ugyancsak fehér. A hát és az oldal – fekete szegélyű tollai miatt – cirmosnak látszik. Farka szürke, felső farkfedői feketések. Csőre szürkésfekete, lába barnásfekete, szeme barna. A tojó és a nyugalmi tollazatú hím színei hasonlók. A tojó háta és a test elülső része barna, a melltollak világosan szegettek. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, de egész testaljuk barnán pettyezett.
A csörgő réce mindenevő faj, a táplálék felvételének módja függ az élőhelytől, a napszaktól, az évszaktól és az ivartól. Táplálékát a sekély vízből, vagy a vízpartról, olykor a víztől eltávolodva gyepen, szántókon, tarlókon veszi fel. Nyárvégeken kijárhatnak a gabonatarlókra, s az elhullatott gabonaszemeket fogyaszthatják. Tápláléka tehát igen változatos, magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat is fogyaszt.
Sás- és fűszálakból, száraz nádlevelekből készült, mohával és pihetollakkal bélelt fészkét talajra építi. Fészekalja 8-10 tojásból áll, melyen 21-22 napig kotlik. A fiókák a kikelés után 23 nappal válnak önállóvá.
Magyarországon 2012. október 1. óta védett. Eszmei értéke: 50.000Ft
Óriás szitakötő (Anax imperator)
2018-ban Magyarországon az év rovara.
A rovarok osztályának, szitakötők rendjének feltűnő szépségű képviselője. Két pár nagy, hártyás szárnyukat sebesen mozgatva igen jól repülő rovarok. Nagy összetett szemükkel kitűnően látnak, igen erős szájszervükkel levegőben kapják e rovarzsákmányukat. A hímek territoriálisak.
Őseik már több mint 300 millió évvel ezelőtt a karbon korban megjelentek. A szárazföldet meghódító szárnyas rovarok egyik úttörő csoportját alkották. Közismert fosszilis fajok között nem ritka a 70 cm-t meghaladó szárnyfesztávolság is. Ők voltak a valaha élt legnagyobb rovarok.
A növényzettel benőtt, tavakat kedveli, a folyóvizeket kerüli. Különösen érzékeny a vízszennyeződésekre, ezért a víz tisztaságának legpontosabb indikátor faja. Fennmaradásának feltétele, hogy a tavak szennyeződésmentesek legyenek. A síkságot kedveli, a hegyekben csak néhány száz méterig található – 1000 méter magasan már kivételesen ritka.
A felnőtt szitakötő hossza 60–80 milliméter. Szárnyfesztávolsága 100–120 milliméter. A hím potroha égszínkék, hosszanti fekete csíkkal; a feje zöld. A nőstény potroha zöldeskék, széles barna rajzolattal. Szárnyaik tónusa enyhén barnás vagy sárgás. Párosodáskor a hím potrohvégével feje hátsó részénél ragadja meg a nőstényt. Előfordul, hogy a párzás alatt „tandemként” repülnek. A krémszínű petéket a nőstény növények száraiba rakja, ahol azok 3–4 hét múlva kelnek ki.
Repülési ideje júniustól augusztus végéig tart.
Óriás szitakötő lárva
Az Óriás szitakötő átváltozással fejlődik, lárvája vízben élő, kopoltyúval lélegző, falánk ragadozó, hossza 50 miliméter. A meghosszabbodott, fogóként szolgáló szájszervét (fogóálarc) előretolva, kapja el zsákmányát. Étrendjében gerinctelenek, és ebihalak is megtalálhatóak. Az egy-két évig tartó lárvaállapot után, a lárva vízinövények szárára kimászva leveti „búvár ruháját”, azaz a lárva bőrt. A felnőtt szitakötő mintegy 4 hetet él.
Compó (Tinca tinca)
A kisebb-nagyobb tavak, lassú folyású folyók, holtágak lassú növésű, de hosszú életű hala. A termékeny, gazdag élővilágot rejtő, növényekkel benőtt vizekben érzi igazán jól magát. A compó könnyen felismerhető, erősen különbözik a többi pontyfélétől. Hátának sötét olajzöldje a test oldalán aranyszínre halványodik. Testét dús nyálkaréteg borítja, ezernyi pikkelye olyan apró, hogy határuk elmosódik, így a compó pikkelytelennek tűnik. Vöröses szeme kicsiny, szájának szegletein egy-egy bajusz található. Úszói jellegzetesen nagyok, erőteljesek, és kerekítettek. A hím hasúszójának elülső sugarai megvastagodottak, és nagyobbak, mint a nőstényé. A fagyok beköszöntével mélyebb vizeket keresve, „téli álomhoz” hasonló állapotban a mederfenéken tölti a telet. A nőstények ragadós ikráikat vízinövényekre tapasztják. A compóivadékok népes rajokba verődve járnak moszatokból, parányi planktoni állatkákból álló táplálékuk után. A kifejlett compó sok gerinctelen víziállatot, iszapban élő rovarlárvákat, kisebb kagylókat és vízicsigákat fogyaszt. Számos legenda szerint a compó nyálkája gyógyító hatású.
Szöveg: Nagy Zsuzsanna
Kép: Nagy Zsuzsanna