A Duna leghosszabb mellékfolyója, Magyarország második legnagyobb folyója, a méltóságteljes kanyargású Tisza. Minden évben egyedülálló természeti látványosságnak nyújt otthont, ami nem más mint a tiszavirágzás. A tömeges násztáncot járó kérészekről, már az ókorban említést tett Arisztotelész, aki ephemeronnak, „egynapinak” nevezte őket. A Tiszavirág nevű kérészfaj rövid és szenvedélyes vízfeletti élete és tömeges rajzása, kirepülése, násztánca, párzása, peterakása, pusztulása, minden évben rendszeres turistalátványosság a Tiszán és mellékfolyóinak szakaszán.
A Tisza gazdag életteret biztosít a puhatestűek és az ízeltlábúak számára is. A folyó gyakori lakói a hegyes folyami kagyló, a folyami fiallócsiga, folyami kavicscsiga, gyakori mocsárcsiga valamint a rákok képviseletében a kecskerák.
A tiszta vízű folyót kedvelő halafajok is megtalálhatók itt, mint például a széles durbincs, balkáni csík, vágócsík.
Kormos szerkő (Chlidonias niger)
Európában, Ázsia nyugati részén, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államok északi részén őshonos a csérfélék családjába tartozó madár. Telelni messze délre, a trópusi Afrikába vonul. Hazánkban áprilistól novemberig tartózkodik, a Tiszántúlon rendszeresen fészkel. Fészkét hínárból a vízre készíti. Fészekalja 3 tojásból áll, melyen a két szülő felváltva kotlik 20-22 napig. A fiókák már a kikelés utáni első napon tudnak úszni.
Testhossza 22-24 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-68 centiméter és testtömege 60-86 gramm. Nászruhában koromfekete, nyugalmi tollazata felül szürke, alul fehér színű.
Közvetlenül a vízfelszín felett lebegve vadászik rovarokból, apró halakból és lárvákból álló táplálékára. Nem bukik a víz alá a táplálék után, hanem a víz felszíne felett egy helyben repülve, szitálva lesi zsákmányát, majd csap le rá. Ritkább növényzetű élőhelyeket népesít be, de a víz jelenlétéhez ragaszkodik. Hasznos rovarirtó madarunk, a gabonatáblák fölött repülve sáskákra, tücskökre és szöcskékre vadászik. A hortobágyi sáskajárás alkalmával is nagy számban jelentkeztek, és heteken át pusztították a kártevőket.
Nagy elterjedési területének köszönhetően a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján mint kevéssé veszélyeztetett faj szerepel. Ugyanakkor Európában csökken az állománya. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 250 000 forint.
Tiszavirág (Palingenia longicauda)
A tiszavirág – nevével ellentétben – nem növény, hanem egy rövid életű, ugyanakkor az egyik legnagyobb és legszebb ismert kérészfaj Európában. Hossza akár a 10-12 centimétert is elérheti. Korábban számos európai folyóban előfordult, de nagy tömegben már csak a Tisza és mellékfolyói alföldi szakaszán él. A tiszavirág egyben a tiszta víz szimbóluma, mivel a kérészek csak tiszta, oxigénben dús vízben tudnak fejlődni. Tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis) fejlődnek, ugyanis a kérészeknek nincs bábállapotuk. Három évig lárvaállapotban nevelkednek a víz alatt, az agyagos partoldalba vájt üregeikben, ahol kopoltyúlemezeikkel áramoltatják a vizet járataikban, és kiszűrik a vízben lebegő szerves törmeléket, algákat, baktériumokat. A potrohuk oldalain vannak a lemez alakú tracheakopoltyúik.
A kifejlett hím rovarok szárnya világosbarna, a nőstényeké szürkés színű. A hím testhossza 2,5–3,5 cm, a nőstényé valamivel nagyobb 2,7–3,8 cm, potroha végén a fehér páros fartoldalékaival együtt 12 cm hosszú is lehet. A hosszú farkserték egyensúlyozó szervek, amelyek megkönnyítik a tiszavirág repülését és párzását.
Életük néhány órás nászrepülésből és násztáncból áll csupán. Amikor az iszap hőmérséklete megfelelő, a kifejlett rovarok feljönnek a felszínre. Először a hímek jelennek meg a vízen. Nagy részük áldozatul esik a halaknak és a madaraknak. A tiszavirágos svédasztal egyben tápláló fehérjeforrás az éhes rovarevőknek. Nyár elején, egy bő héten át naplemente előtt 2-3 órával kezdődik a tömeges rajzás. Olyan, mintha milliónyi kis virág borítaná be a vízfelszínt. A „virágba boruló” Tisza páratlan, lenyűgöző látvány. A rajzás a párkereséssel kezdődik. A hímek a nőstények kegyeiért harcolnak, egy hímnek több nőstény is juthat. A nász után a hímek a vízfelszínen elpusztulnak. A nőstények nagy sebességgel repülnek – folyásiránnyal szemben – peterakásra alkalmas helyet keresve. Mindig ugyanazon a partszakaszon rakják le petéiket, átlagosan hétezret. A peterakással a szülők szűkre szabott élete véget is ér, beteljesítve fajfenntartó küldetésüket alig 24 óra leforgása alatt.
Szigorúan tilos a védett kérészek elpusztítása, az élő és az elhullott kérészek gyűjtése. Engedély szükséges a védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához. Aki jogellenesen elpusztítja, természetvédelmi szabálysértést követ el, ami jelenleg 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Természetkárosítás bűncselekmény a rajzásba motorcsónakkal szándékosan belehajtani, amely jelentősen megzavarja és elpusztítja a násztáncukat végző védett kérészeket.
Kecskerák (Astacus leptodactylus)
A kecskerák eredetileg a Kaszpi-tenger térségéből származik, Közép-Európában nem honos, élelmezési célokra azonban betelepítették. Elsősorban az alföldi, nyugodt folyású vizeket kedveli. A vízi élettérben jelentősége felbecsülhetetlen a táplálékláncban betöltött szerepe miatt.
A kecskerák csőrnyúlványa fogazott szélű, ollói feltűnően hosszúak, igen keskeny szárakkal. Az állat halvány sárgásszürke színű. Az átlagos hossza 15 centiméter, de megfelelő körülmények között akár 30 centiméteresre is megnőhet. Fejük és toruk egységes fejtorrá nőtt össze. Az ízelt lábak a fejtor elején 2 pár csáppá és szájszervekké módosultak, a fejtor többi végtagjai a járólábak, számuk 5 pár. Ezek közül az első pár ollóvá módosult. Az olló a zsákmány megragadására és széttépésére szolgál. Járólábaikkal a rákok a szilárd aljzaton mozoghatnak. A potroh lábainak az ivadékgondozásban van szerepük, a fejlődő utódokat tartják. Veszély esetén potrohukat hasuk alá csapják, így evezve gyorsan hátrafelé szökellhetnek a vízben. A potroh utolsó, lapos szelvénye ilyenkor evezőként működik.
Mindenevő, táplálékát főleg férgek, csigák és kagylók alkotják, de egyéb állatokat, sőt dögöt is fogyaszt. A kecskeráknak nincs szabadon úszó lárvája. A lárvák már a petében szinte teljesen kész rákocskákká fejlődnek, és rövid idő múlva önálló életet kezdenek. Ezt hívjuk átalakulás nélküli fejlődésnek.
Vedléskor az állat régi páncélja a hátoldalon hosszirányban megreped, az állat kibújik belőle. Mivel az új kutikulája ekkor még lágy, az állat ebben az állapotban nagyon sérülékeny. Ezt az állapotát hívjuk „vajrák” állapotnak. A vedlésnek ebben a szakaszában a vízfelvétel ugrásszerűen megnő, ennek következtében az állat térfogata szintén növekszik, mintegy felfújja magát, amit a lágy kutikula még lehetővé tesz. Kutikulájukba a kitin mellett mész épül be, amely a páncél szilárdságát, keménységét fokozza.
Szöveg: Nagy Zsuzsanna
Kép: Nagy Zsuzsanna