Szöveg, fotók, videók: Kovács Tibor
2024.07.22.
A nyitókép láttán ne ijedjünk meg, egy legfeljebb 20 mm-es, rendkívül kedves állatkával nézünk „farkasszemet”. Az alpesi álkérész (Diura bicaudata) már az első, Carl Linneaus által 1758-ban leírt fajok közt szerepelt, akkor még Phryganea bicaudata néven (a tudomány fejlődésével a Phryganea jelenleg a tegzesek egyik genuszának a neve). Európában Fennoskandiából (Balti-ősföld), Közép-Európa hegyvidékeiről és a Brit-szigetekről ismert, a Kárpát-medencében éri el elterjedése déli határát; napjainkban szinte már mindenütt ritka. Hazánkból Ujhelyi Sándor, egyetemi kémia tanár, kiváló, elsősorban vízirovarászunk gyűjtötte példányait a Börzsönyben, a Nagy-Vasfazék-pataknál 1966. május 5-én. Ezután előkerült a Bükk három pontjáról, és kutatásaimnak köszönhetően 1996-tól a Mátrából a Kékes tömb és a Galya-tető csoport több kisvízfolyásából is. Ezek általános jellemzője, hogy nem száradnak ki (egy részüknél ez sajnos már múlt idő), a bükkös régióban találhatók, tengerszint feletti magasságuk 630-900 m közt váltakozik. Az őket kísérő erdők zártak, így jól árnyékoltak, és a hűvös, tiszta, oxigénben gazdag víz gyors folyású szakaszokkal is rendelkezik. Mivel e területeken a települések hiányában a vizek szennyezetlenek, ezekből adódóan jelenlétük a természetközeli környezet és a jó vízminőség jelzője. A lárvák a köveken kapaszkodva élnek, ragadozók, apró vízi gerincteleneket – kérész, álkérész, tegzes, légy és egyéb vízirovar lárvák, férgek, stb. – zsákmányolnak, fejlődési idejük két év.
Az alpesi álkérész elegáns mintázatú lárvája két évig fejlődik
Az imágók május elején jelennek meg és még két-három hetet élnek, nem táplálkoznak, legfeljebb vizet vesznek fel a harmatcseppekből. Tenyészőhelyüktől nem távolodnak el, köveken, vízparti növényzeten, ágakon, fatörzseken tartózkodnak.
A hímek és nőstények kölcsönösen keresik egymást. Ezt az álkérészek számos csoportjánál ismert kommunikációs tevékenységgel, „dobolással” teszik meg: hasuk alsó részének végét az élőhely szilárd anyagaihoz (kő, fa) ütögetik, jellegzetes, mi több: fajra jellemző „ritmusmintázattal”, egymásnak válaszolgatva. A találka után a megtermékenyített peték pár napig a nőstény testében érnek, majd két-három csomóban a vízfelszínre kerülnek, ahonnan a mederfenékre süllyednek. Az apró lárvák itt jönnek elő a petékből, és számos vedlés után érik el a kikelés előtti utolsó stádiumot. Ekkor a szárnyhüvelyük feketévé válik, az jelenti azt, hogy az illető lárva kész a kikelésre. Ez általában a hűvösebb, páradúsabb reggeli órákban történik, hasonlóan, mint a szitakötőknél. A parton a lárva egy megfelelő „tereptárgyra” – vízparti lágyszárú, kő, ág, fatörzs… – mászik, a háti részén a lárvabőre felreped, és ezen a nyíláson a már kifejlett imágó bújik ki a helyben maradó, faji szinten is meghatározható életnyomból, az exuviumból. Friss kitinje idővel megszilárdul, és szárnyait levegővel pumpálja végleges méretűvé. A nőstények teljes szárnyúak, míg a hímek szárnya megrövidült. Ez a hazai álkérészek esetében is több fajnál, genusznál is előfordul (Isoperla difformis, Perlodes dispar, Zwicknia fajok), de nem ez az általános.
Alul egy levedlett lárvabőr (exuvium), felül egy kifejlett példány. Az, hogy a lárvabőr nem a felette levő hímé, onnan tudni, hogy a lárvabőr szárnyhüvelye (amiben a szárny, hasonlóan az ejtőernyőhöz, kicsire összehajtogatva van) a teljes szárnyú nőstényének megfelelő méretű, a hímé fele akkora lenne.
A teljes szárnyú nőstény és a rövidült szárnyú hím látványosan különböznek
A patakparton tartózkodó példányok
„Ezen a hatalmas bükk törzsön majdnem olyan szép vagyok, mint a havasi cincér”
Sajnos az utóbbi évek klímaváltozásának negatív hatásai miatt – források és patakok alkalmankénti kiszáradása – az alpesi álkérész léte veszélyeztetett. A faj több állandó vízellátású élőhelye 2022-ben kiszáradt a Mátrában: pl. az Áldozó-patak vagy a Nagy-Lipót-folyás felső szakasza. A Bükkben a három ismert lelőhely közül kettőnél (Bán-forrás, Sebesvíz) többszöri próbálkozás ellenére sem találtuk, erről tudományos publikációban is hírt adtunk, mint ahogy arról is, hogy élőhelyei egy részénél az erdőirtás is hozzájárul a faj eltűnéséhez (Kovács & Murányi 2023).
Idén április 25-én néztem meg az általam ismert legjelentősebb mátrai alpesi álkérész populációt. Ekkora szerencsém még nem volt, a patakhoz érve rögtön egy egymásba gabalyodott párt találtam. Mondjuk ez így nem pontos, a nőstény nem „gabalyodik”, csak a hím, a párja hátán kapaszkodik és potroha végét erős tekeredéssel juttatja a helyére. A pár száz méteres természetközeli szakaszt átvizsgálva tizenhárom példányt figyeltem meg: 7 hímet és 6 nőstényt, köztük két párt párzás közben.
A fennmaradásért tevékenykedő két idén látott pár
És akkor két, már unalomig ismert, de új „erdővágásos” történet; mert vannak dolgok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni
I.
2016. szeptember 7-én írt levelemben a következő feljegyzéssel fordultam a Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz (részletek):
„Természetkárosítás a Galya északi oldalán!
Terepbejárás során 2016.05.19-én a következőket tapasztaltam (a dokumentáló fotók 2016.08.25-én készültek):
…A Gyöngyössolymosi erdőtervezési körzet 27/A területen a Szuhai-patak (bal oldali ág) forrásvidékén fakitermelés bontotta meg a forrás szinttáj árnyékolását, ennek következtében az északi terület fénynek kitettebb lett, eredeti növényzete részben megszűnt, illetve tájidegen fajok jelentek meg (mellékleve: kitettség fotók).
A kitermeléssel kapcsolatos tevékenységek megszüntették az eredeti hidromorfológiai viszonyokat, és így az eredeti vízjárást. A megbolygatott vízrendszer gyakran a nyílt, frissen dózerolt felszínen, illetve a keréknyomokban, az eredeti völgyétől távolodva folyik, ezzel csökkentve a lentebbi patakszakasz vízhozamát (mellékelve: hirdomorfológia fotók).
Felhívom a tisztelt Igazgatóság figyelmét, hogy nem tudom maga a terület védett-e, de a Szuhai-patak ezen szakasza, illetve annak alsóbb része egy fokozottan védett szitakötő faj, a hegyiszitakötő (Cordulegaster bidentata), a védett foltos szalamandra (Salamandra salamandra) és a ritka Diura bicaudata nevű álkérész élőhelye!
…vízirovarokban ilyen gazdag és értékes fajösszetételű élőhely hazánkban csupán néhány van.
…Mivel a faj itteni élőhelyein a vizek szennyeződése ritka, leginkább a “tarvágás” veszélyeztetheti a populációk fennmaradását a mikroklíma viszonyok, illetve az árnyékolás megváltoztatásával. Tehát a források környékén az erdőállományok kivágása tiltandó!!!
…A fent említett természetkárosító beavatkozásoknak a napjainkban tagadhatatlanul jelentkező globális felmelegedés tovább erősíti negatív hatását és ez az élőhely szempontjából akár végzetes is lehet!”
A bal felső képen a beszűrődő napfény a forrás környékén történt fakivágás eredménye, a jobb felső képen a patak felső szakaszán a keleti oldal bükkösének teljes letermelését mutatja (2022. október 22.). A két „favágott” rész közti kb. 200 méteres szakasz még alkalmas a kis alpesi álkérész populáció fenntartásához. Az alsó panorámakép még jobban szemlélteti a völgy felső részének megnyitását (2022. május 13.)
II. Kiderül, hogy van még durvább erdészeti tevékenység a környéken, csak tovább kell sétálni az erdei úton a Lengyendi-patakig. Itt 2008-ban találtam meg az alpesi álkérészt, a neki megfelelő természetes környezetben. Az alábbi videó és képek csaknem két éve, 2022.10.22-én készültek.
A képek magukért beszélnek
És a légifotó dokumentálja a pusztítást:
A Lengyendi-patak forrásvidéke a Piszkés-tető és a Lengyendi-galya vonalától északra. A fotók dátuma 2010 és 2024, jól látható az „erdőmentesített” területek nagysága
Végül egy már korábban leírt szövegrész kis átalakításokkal a „Szalamandra szülő szeánsz a mátrai Remete-bérc alatt” című írásból:
Sajnos elmondható, hogy a foltos szalamandra mellett az alpesi álkérész is a globális felmelegedés áldozatai közé tartozik. Csapadék hiányában a szaporodó helyek kiszáradnak és így állományaik léte bizonytalanná válik, akár meg is semmisülhet. Bár erre több erdészeti témájú tanulmány is felhívja a figyelmet, és a két faj lelőhelyei is elég jól ismertek, ennek ellenére több tenyészőhelyükön történt meg a patakok forrás szinttáján illetve felső szakaszán a fák letermelése az elmúl évtizedekben!
Az árnyékoló faállomány letermelésével az élőhely jellege teljesen átalakul: a mikroklíma megváltozik, a víz felmelegszik, oldott oxigén tartalma csökken, párolog, amit az akadálytalan szélmozgás még csak fokoz, ezzel a vízhozam is egyre kisebb és idővel megszűnik alpesi álkérész és/vagy foltos szalamandra élőhelynek lenni.
E blog írásával párhuzamosan az alpesi álkérészt Murányi Dávid kollégámmal felterjesztettük a hazai állatfajok védettségi listájára…
Hivatkozások:
Kovács T. (2000): Két ritka rovar a Mátrából: Cordulegaster bidentatus Sélys, 1843 és Diura bicaudata (Linnaeus, 1758) (Insecta: Odonata, Plecoptera). – Folia historico-naturalia Musei Matraensis, 24: 129–131.
Kovács T. & Babocsay G. (2022): Szalamandra szülő szeánsz a mátrai Remete-bérc alatt.
https://matramuzeum.nhmus.hu/hu/blog/kt_salamandra
Kovács T. & Murányi D. (2023): Data to the Hungarian distribution of Plecoptera III. – Folia historico-naturalia Musei Matraensis, 47: 55–65.