Gyöngyös gazdaságát már a 15. század óta meghatározták a városban működő céhek, amelyek az azonos mesterséget űző iparosok érdekvédelmi szervezetei voltak. Településünkön legkorábban, 1498-ban a mészárosok hoztak létre céhszervezetet. Az 1600-as évek elején 29 féle iparág képviseltette magát a szultáni tulajdonban lévő mezővárosban. A céhek szigorú, minden tagjukra egyformán érvényes szabályok szerint működtek. Nem véletlen, hogy a 16. század folyamán kialakult rituális szokásaik szinte a 20. század közepéig éltek az iparosok között. E szokások régi tárgyait az apák tovább örökítették fiaikra, unokáikra, így megőrződtek sok-sok generáción keresztül. E tárgyak mindegyikéhez valamilyen történet, valamilyen szokás kapcsolódik. A céhládát például – melyben a szervezet hivatalos iratait és vagyonát őrizték – a főcéhmester választáskor a tagok vállukon vitték keresztül a városon a régi főcéhmester házától az újonnan választandó főcéhmester házáig.
Egy másik ilyen hosszan élő szokás tárgyi vetülete a májusi hónap műtárgya is, a „behívótábla”, mely a gyűlések idején a „meghívó” szerepét töltötte be. Minden céhnek külön-külön behívótáblája volt, melynek egyik oldalán a mesterség jellegzetes szerszámát, vagy éppen termékét ábrázolták. A kiállításra kerülő tárgy a szabó céh behívótáblája, rajta a mesterség jelképével, az ollóval. Ez a kb. 20cm x 14cm-es kis tábla a főcéhmesternél a céhládában pihent és csak gyűlések alkalmával vették elő. A hozzákapcsolódó szokás a „táblajáratás”, amely Gyöngyösön egészen a 20. század közepéig élt. Bár ekkor már régen nincsenek céhek – azokat 1872-ben megszüntették –, de az évszázadok alatt berögződött viselkedési módok ugyanúgy, ahogy a tárgyak, apáról fiúra, nagyapáról unokára öröklődtek. Talán még ma is él egy-két idős szabó, aki emlékszik erre.
Szöveg: Báryné Dr. Gál Edit
Képek: Magyar Balázs