Ha kellően nagy és dúsan növényesített terráriumunk van, akkor a betelepítés után szinte búcsút is mondhatunk a sisakos kaméleonunknak (Chamaeleo calyptratus). Nagy valószínűséggel akkor láttuk őt utoljára, maximum a bedobott tücskök eltűnéséből és a helyettük megjelenő ürülékkupacokból következtethetünk arra, hogy hüllőnk köszöni szépen, jól van.
Zazi az oktatóterem lakója, egy kevésbé dzsungelesített terráriumban várja a hatlábú finomságokat, amiket nem mindennapi hosszúságú nyelvével kap el. Imbolygó, megfontolt mozgással közelíti meg a prédát. Nekünk sem lenne könnyű, ha hozzá hasonlóan össze lennének nőve a lábujjaink (3+2 formában, aki nem hiszi, számolja meg a karmait…). A kapaszkodásban segíti a farka, ami mintegy ötödik végtagként szolgál. A zsákmány kiválasztása közben mindkét szeme egymástól függetlenül, vadul jár (a kaméleonok egyszerre tudnak előre és hátra is nézni), és mikor már kellően közel van, úgymond nyelvtávolságra, akkor persze már egy helyre fókuszál… Nagyon ritkán hibázik.
Zazi, mint minden kaméleon, igazi magányos farkas, nem igazán szereti, ha megzavarjuk az egész napos lusta napozását, nemtetszését tátogással és sziszegéssel jelzi, bár legyünk őszinték: ezzel nem sok mindenkit tud elijeszteni. Mivel a kaméleonok nincsenek se biológia, se kémiai védőeszközökkel felvértezve, ezért igyekeznek inkább színeikkel a környezetükbe beleolvadni (ez a mimikri jelensége). Így egyrészt elkerülhetik, hogy őket vadásszák le, ugyanakkor szinte észrevétlenül be tudják cserkészni rovarzsákmányukat. A legújabb kutatások szerint nemcsak ezért változtatják mesterien a színűket, a jelzések fontos szerepet játszanak az egyedek közötti kommunikációban is. Zazi például szinte befeketedett, amikor a szomszédos terrárium lakói (3 szakállas agáma) épp azt „pantomimezték el”, miként is vadásznák őt le. Természetesen ezt az eseményt a terem másik végébe való költöztetés követte.
Zazi. Sisakos kaméleon (Chamaeleo calyptratus)
Zazi. Sisakos kaméleon (Chamaeleo calyptratus)
Szöveg: Székely Ágnes
Kép: Székely Ágnes