Szöveg: Fodor Rozália
Fotók: Magyar Balázs, Dr. Dávid Árpád
2023.01.20.
Ebben az évben új blogsorozatot indítunk el „A hónap ősmaradványa” címen. Célunk, hogy felkeltsük olvasóink érdeklődését az élővilág múltja, fejlődése iránt. Az itt bemutatott fosszíliák az MTM Mátra Múzeuma Őslénytani és földtani gyűjteményében vannak elhelyezve, és megtekinthetők a Mátra Múzeum azonos című kamarakiállításában, az Orczy-kastély aulájában.
Első, januári cikkünk több, mint 300 millió évvel ezelőtt élt növények megkövült töredékeiről szól, melynek első két hazai példánya 2022-ben került elő néhány lelkes amatőr ősmaradványgyűjtőnek köszönhetően.
Stigmaria sp.
Magyarország nem bővelkedik olyan kőzetekben, amelyekben paleozoikumi (252 millió évnél idősebb) nagyméretű, szabad szemmel is látható ősmaradványok fordulnak elő. Az ilyen ritka lelőhelyek egyike a Bükk hegység ÉNY-i részén, Nagyvisnyó közelében, az Egert Putnokkal összekötő vasútvonal mentén található. A 422. vasúti szelvény közelében a 310-305 millió éves üledékes és átalakult kőzetek fosszíliái egy ősvilági tengerről mesélnek.
Az említett vasúti bevágás agyagpalájából már Legányi Ferenc, a Bükk legendás hírű „kövületvadásza” is garmadával gyűjtött ősmaradványokat a múlt század első felében. S a hely azóta is kedvelt célpontja a kutatóknak és gyűjtőknek változatos ősmaradványegyüttese miatt. Az ősi magános koralloktól a puhatestűek maradványain át a Trilobitákig és a tengeri liliomokig sokféle fosszília került már elő innen az elmúlt évszázadban. 2022-ben mégis olyan leletekre sikerült szert tennie az MTM Mátra Múzeumának, amilyeneket még soha, senki sem talált a hazai karbon korú (310-305 millió éves) képződményekben.
Karbon időszaki kőzet kevés helyen található felszínen hazánk területén. Ezek jelentős része a Bükk hegység északnyugati részén, Nagyvisnyó közelében található. A 310-305 millió éves kőzeteket az Egert Putnokkal összekötő vasútvonal építése során tárták fel, a 20. század elején.
A 422. vasúti szelvény közelében található a bükki karbon agyagpala egyik jellegzetes, kövületekben gazdag feltárása. A kőzet eredetileg homokos-iszapos sekélytengeri üledék volt, mely az évmilliók során, a rá nehezedő kőzetek nyomása hatására átalakult, palás szerkezetűvé vált. Szerencsére ez a nyomás nem semmisítette meg a bele került élőlények maradványait. (fotó: Dr. Dávid Árpád)
Ezek egyike ez a furcsa, henger alakú képződmény, melynek felületén spirálisan rendeződve apró csomócskák sorakoznak. Nem más ez, mint a Stigmaria sp., mely Európa más vidékeiről és Észak-Amerika késő-paleozoós üledékeiből jól ismert.
A Stigmaria sp. valójában egy fosszíliacsoport neve. Így nevezték el az egykor erdőalkotó, fatermetű harasztok, elsősorban a pecsétfák (Sigillaria sp.), valamint pikkelyfák (Lepidodendron sp. és Lepidophloios sp.) felszín alatti részeinek maradványait. Ezek nem gyökerek; inkább olyan módosult szárak, amelyek a növény rögzítésének, valamint a víz és ásványi anyagok felvételének feladatát látták el.
A karbon agyagpalában ritkák a szárazföldi élőlények fosszíliái. Ezek kivétel nélkül növényi maradványok. Köztük igazi ritkaságnak számítanak azok az ősmaradványok, melyek az egykori fa termetű korpafű-félék támasztóelemeinek töredékei lehettek. Ez a példány nagy valószínűséggel egy fiatal növény föld alatti hajtásvége volt. (Fotó: Magyar Balázs)
A Stigmaria-k alakja általában hosszúkás, csőszerű. Keresztmetszetük közel kör alakútól az erősen lapultig igen változatos lehet. Felületüket spirálisan rendeződő csomók díszítik, melyek az egykori mellékhajtások rögzülésének helyei. A maradványok hossza néhány centimétertől akár több méteresig terjedhet, átmérőjük a törzstől haladva folyamatosan csökken.
A nagyvisnyói kőzetekben talált Stigmaria sp. maradványok megtartási állapota változó. Lenyomatként vagy díszített kőbél formájában fordulnak elő az agyagpalában. Töredékek. Az eredeti növény részei hosszú utat tettek meg, amíg a tengerparti mocsári környezetből mélyebb tengeri környezetbe kerültek. A szállítódás, áthalmozódás során feldarabolódtak, kisebb-nagyobb részekre különültek. Ezek a részek ágyazódtak be végül az egykori tenger puha iszapjába, s váltak az idők során ősmaradvánnyá.
A nagyvisnyói agyagpalában talált Stigmaria-k az egykori növényi részek megkövült maradványai. Finomszemű üledékbe ágyazódtak be, ezért őrződtek meg a legkisebb részletek is. (fotó: Magyar Balázs)
A karbon időszak végén (232-299 millió évvel ezelőtt) a tengerpartokon hatalmas kiterjedésű mocsárerdők húzódtak. A legfejlettebb növények ekkor a fa termetű korpafűfélék, zsúrlófélék, valamint a páfrányfélék voltak. A növények pusztulásuk után az iszapba ágyazódva oxigénmentes környezetbe kerültek, ahol megindult a szénülés folyamata. Így keletkeztek évmilliók alatt Földünk feketekőszén telepei. (Forrás: https://www.extra-life.de/image00big.jpg)
Az ábra azt mutatja, hogyan változott a karbon mocsárerdők növénytársulása a tengerparttól távolodva (Taylor et al. 2009. alapján). Ennek segítségével könnyen el tudjuk képzelni, hogy a Nagyvisnyón talált maradványok honnan származnak. Legnagyobb valószínűséggel a part menti honokturzások növényzetének törmelékeit sodorhatták a viharok a tengerbe, ahol betemette a finom iszap, lehetővé téve ősmaradvánnyá válásukat.
A pecsétfák és pikkelyfák a Korpafüvek (Lycopodiophyta) törzsébe tartozó, akár 25-30 méteres magasságot is elérő fatermetű növények voltak. Kiterjedt erdőségeket alkottak a késő-karbon idején (323-299 millió évvel ezelőtt) a tengerpartokat szegélyező mocsaras környezetben, a Föld számos területén. Egyes becslések szerint ezek a növények adták bolygónk feketekőszén-készleteinek 60-90%-át.
Éppen ezért ilyen leletek általában kőszéntelepekhez kapcsolódóan fordulnak elő. Meglehetősen ritka eset, hogy növényi maradványok olyan tengeri kőzetből kerülnek elő, mely a tengerparttól távol keletkezett.
A Sigillaria sp. és a Lepidodendron sp. volt a két legelterjedtebb fa termetű növény a késő-karbon mocsárerdőkben. Szénült és megkövült maradványaik, főként törzsük töredékei hazánkhoz legközelebb Csehország feketekőszén bányáiból kerülnek elő. (A rajzok forrása: https://www.sciencephoto.com/images)
Irodalom:
Taylor, T.N., Taylor, E.L. & Krings, M. 2009. Paleobotany. The Biology and Evolution of Fossil Plants., Elsevier, USA., 265-328.