A hónap ősmaradványa
Szöveg: Fodor Rozália
Fotók: Dr. Dávid Árpád, Fodor Rozália
2023.03.08.
A Bükk északnyugati peremén, Nagyvisnyótól DK-re különleges földtani képződmény bújik meg a bükkfák tövében. Egymástól alig pár száz méter távolságra két, néhány tíz méter magas kőzetkibukkanás található. Anyaguk karbon időszaki tömött mészkő, melyet szinte csak ősmaradványok alkotnak.
Nagyvisnyótól DK-re, az erdő mélyén húzódik az a földtani szempontból is védett terület, melyet a paleontológusok Nagyberenás-lápa néven ismernek. A kevés magyarországi késő-karbon (310-305 millió évvel ezelőtt) korú kőzetkibukkanás közül ez az egyik, s tengeri élőlények maradványainak tömegét őrzi.
Sok tudós járt már itt, hogy vizsgálja, tanulmányozza ezeket a mészkőlencséket. Köztük Legányi Ferenc, a híres autodidakta kövületvadász is rendszeresen gyűjtött itt. Az ő munkájának köszönhetően az MTM Mátra Múzeum Őslénytani és földtani gyűjteménye több tucat fosszíliával büszkélkedik erről a helyről.
Ezek közül választottunk egyet, mely februárban a hónap ősmaradványa lett.
Lithostrotion sp., a hónap ősmaradványa. Jellegzetes tagja a karbon foltzátonynak. A korallkelyhek átmérője 5-10 milliméter. Ez a csoport sűrűn elágazó, bokorszerű telepeket hozott létre, melyek a legerősebb hullámverésnek is ellenálltak. Táplálkozásukhoz szükségük is volt az erős vízmozgásra, hiszen a tengervízben található mikroszkópikus szervezeteket és szerves törmeléket t szűrték ki és fogyasztották. Ezért ez a korall a foltzátony nyílt tenger felőli oldalán fordult elő leggyakrabban. (Fotó: Fodor Rozália)
Az elvarázsolt zátony
Ma már tudjuk, hogy ezek a mészkőlencsék ősi, 310-305 millió évvel ezelőtt létezett zátonyok voltak. Tudományos szempontból rendkívüli jelentőségű a hely, ugyanis ezek a kis zátonyfoltok az évmilliók alatt alig változtak. Megőriztek számunkra egy, a földtörténet távolában létezett különleges tengeri környezetet. A korallok éppúgy állnak helyükön a zátonyon belül, mint 310 millió évvel ezelőtt. Épp csak fosszilizálódtak.
A Nagyberenás-lápa egyik mészkődombja. Nem más ez, mint egy ősi foltzátony maradványa. Különlegessé teszi, hogy a zátony nem töredezett szét, nem erodálódott a több száz millió év alatt; szerkezete még ma is nagyon jól tanulmányozható. (Fotó: Dr. Dávid Árpád)
Caninophyllum sp. - a leggyakoribb koralltípus ebben a bükki karbon foltzátonyban. Hosszú, tülök alakú vázai lazán illeszkedtek egymáshoz. A zátony part felőli oldalán helyezkedtek el, ahol nem volt erős a hullámverés. (Fotó: Fodor Rozália)
Syringopora sp. - a legmasszívabb koralltípus a karbon foltzátonyban. Apró, 5 mm-nél is kisebb átmérőjű egyedei mészvázaikat szorosan egymáshoz növesztették. Nagy ellenállóképességük volt, így ezek építették fel a zátony felső részét, valamint a nyílt tenger felőli oldalát. (Fotó: Fodor Rozália)
Siphonodendron sp. - elágazó telepeket alkotott. Vékony ágai nehezen álltak ellen az erős hullámverésnek, így inkább a zátony szárazföld felőli oldalán fordultak elő. (Fotó: Fodor Rozália)
A korallvázakat gyakran borítják mészalga telepek (ezen a képen a szabálytalan fekete foltok). Ezeknek a zátony megerősítésében volt fontos szerepük. (Fotó: Dr. Dávid Árpád)
Foltzátonyok napjainkban is sokfelé találhatók a sekély, meleg vizű tengerekben. Ezek néhány tíz, legfeljebb néhány száz méter átmérőjű, egy-tíz méter magas halmok, melyeket korallok és mészvázú algák építenek fel. Part felőli oldalukon elágazó agancskorallok jellemzőek, a nyílt tenger felőli oldalon pedig a masszívabb agykorallok gyakoriak. A foltzátonyok általában védett, hatalmas sánczátonyokkal elzárt területen, lagúnákban alakulnak ki. A foltzátonyok között a tenger aljzata általában iszappal, vagy nagyon finom szemű homokkal borított. Ezeken a területeken találjuk napjainkban a legváltozatosabb tengeri életközösségeket, a jól átvilágított, valamint oxigénben és tápanyagokban gazdag víznek köszönhetően.
Foltzátonyok olyan trópusi sekélytengeri területeken jönnek létre, melyeket hatalmas sánczátonyok zárnak el a nyílt óceántól. Ilyen napjainkban Beliz partvidéke, ahol több száz kisebb-nagyobb foltzátony alakult ki a lagúnában. (forrás: https://blog.padi.com/coral-reef-surveys-take-to-skies/)
Manapság is a zátonyok, nyílt tenger felőli oldalát (a képen előtérben) masszív, a hullámzásnak jobban ellenálló korallok, míg a part felőli oldalát (a képen háttérben) elágazó koralltelepek építik fel. (forrás: https://www.nano-reef.com/forums/topic/150413-patch-reefs/)
Hasonló lehetett ez a karbon időszakban is. Csak a zátonyépítő élőlények cserélődtek. Agancskorallok helyett Rugosa-k, agykorallok helyett pedig Tabulata-k (mindkettő ősi, mára kihalt korallcsoport) voltak a zátony építői, melynek felső részét, peremét mészalgák erősítették, szilárdították, hogy jobban ellenálljon a hullámverésnek. A koralltelepek között mohaállatok és tengeri liliomok telepedtek meg, a víz szervesanyag tartalmával táplálkozva. A zátony közelében trilobiták, valamint a kagylókéhoz hasonló testfelépítésű pörgekarúak éltek. A ma oly gyakori csigák és kagylók akkoriban még nagyon ritkák voltak. A zátony körüli vizekben külsővázas fejlábúak (a polipok és tintahalak távoli rokonai) úszkáltak. A foltzátonyok között a tengeralzjat iszapos, finomhomokos volt, akárcsak napjainkban.
Az ábra a nagyberenási foltzátonyok őskörnyezeti rekonstrukcióját mutatja. A tengerparti sekély víz szén-dioxidban és oldott kalciumban gazdag volt, így alkalmassá vált arra, hogy a különböző mészvázú élőlények itt megtelepedjenek és több tíz méter kiterjedésű biogén szerkezeteket alakítsanak ki vázaikból.
Irodalom:
Fülöp József 1994. Magyarország geológiája: Paleozoikum II. Akadémiai Kiadó, 132-170.
https://blog.padi.com/coral-reef-surveys-take-to-skies/
https://www.nano-reef.com/forums/topic/150413-patch-reefs/