Mocsár

A mocsarak különleges átmenetei a vízi és szárazföldi élettérnek, ahol a sűrű és buja növényzet gazdag élőhelyet biztosít a víz közelségét kedvelő élőlényeknek. Tavak szélein, folyók deltavidékén alakulnak ki.  A környezeti tényezők, évszakok és az időjárás szeszélyes változásainak függvényében életük időszakos. A mocsár védelmet, szaporodási és búvóhelyet, valamint bőséges táplálékot biztosít a Magyarországon élő, védett hüllő és kétéltű fajoknak, az ízeltlábúak és puhatestűek sokaságának. Hogy csak pár fajt emeljünk ki a sok közül: itt él és vadászik a vízisikló, itt van kedvelt tojásrakó helye az egyetlen hazai teknősfajunknak, a mocsári teknősnek. A zöld levelibéka, nagy tavibéka, sárgahasú unka is gyakran fordul meg mocsaras területen, éppen úgy, mint a laposhasú acsa, alföldi szitakötő, a nagy mocsárcsiga és a nagy tányércsiga.

 

Mocsári teknős (Emys orbicularis)

Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely komoly veszélynek van kitéve a betelepített, gyorsan terjeszkedő vetélytársa, a vörösfülű ékszerteknős agresszív elszaporodásának következtében. Állományát fenyegeti és jelentős mértékben csökkenti a vizes élőhelyek szennyezése és pusztulása, valamint a lecsapolások, építkezések következtében a tojásrakó helyeinek eltűnése. A tojások és a fiatal állatok természetes ellensége a róka, a vaddisznó és a borz, az idősebb egyedeket esetenként a rétisas zsákmányolja.

Magyarországon elsősorban a síkvidékek iszapos álló- vagy lassú folyású vizeiben (holtágakban, csatornákban, tavakban) fordul elő. Kedveli a napsütötte, sűrűn benőtt erdei tavakat és a ligeterdőkkel szegélyezett holtágakat. Leggyakrabban iszapos, vízinövényzettel benőtt vizekben vagy azok közvetlen közelében találkozhatunk vele, ahogy a vízből kiálló köveken, tuskókon napfürdőzik.

Táplálékuk is vízi eredetű: különféle kisebb halakat, ízeltlábúakat, kétéltűeket, puhatestűeket, férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, valamint dögöket is fogyaszt. A zsákmányt éles csőrkáváik segítségével darabolják fel.

A faj ovális, hátrafelé szélesedő, 12-38 centiméter hosszú hátpáncélja és bőre zöldes- vagy barnásfekete, amit sárga vagy sárgásfehér pettyek vagy csíkok tarkítanak. A világosbarna haspáncélt gyakran sötét foltok tarkítják – a hímeké homorú, a nőstényeké lapos. Az állat védekezésül a fejét, a lábait és a farkát is el tudja rejteni páncéljában.

Márciustól októberig-novemberig főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Májusban párzik, párzás után a nőstény laza talajba rakja fehér, vékony héjú tojásait. Telelni október végén, november elején kezd, legtöbbször a parti fövenybe, iszapba ássa magát.

Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

 

Vízisikló (Natrix natrix)

A vízisikló Európa egyik leggyakoribb kígyófaja, mindenütt elterjedt, így hazánkban is előfordul. Bár elsősorban lassabb folyóvizek, tavak, holtágak, mocsarak és lápok mellett él, de nevével ellentétben nem nélkülözhetetlen számára a vízi élettér, a víztől távoli sík-, domb- és alacsonyabb hegyvidéken vagy akár lakott területeken is találkozhatunk vele.

Testfelépítése karcsú, alkata izmos, és a teljes testhossza elérheti az akár 1,5 métert is. A nőstények rendszerint nagyobbak a hímeknél. Színezete változatos, alapszíne sötétbarna, kékesszürke vagy fekete, a haspajzsok széle fehéres. Egyik legjobb azonosító jele azonban a tarkó két oldalán látható, nőstényeknél halványabb, hímeknél erőteljesebb színű, félhold alakú, sárga vagy fehér folt.

Táplálékát főként halak, békák, kisebb rágcsálók, madárfiókák alkotják, amelyeket villámgyors rajtaütéssel, elevenen nyel el. Mérget nem termel, bár ha megriasztják, kobraállást vehet fel, és fenyegetően sziszeghet. Veszély esetén azonban elsőként megpróbál villámgyorsan elmenekülni, kitérni a támadója útjából. Ha nem jár sikerrel, halottnak tetteti magát, hanyatt fordulva, száját kitátja, sőt még nyelvét is kilógatja a hitelesség kedvéért. Legvégső esetben veti csak be a leghatékonyabb védekezési módját, azaz a kloákanyílásából végbélmirigyei kellemetlen szagú váladékát üríti a megzavarójára.                                                                                                                   

Tavasz végén, nyár elején párzik, de a nőstény csak július-augusztusban rakja le a partoktól távol, komposzthalmokba, rothadó növényi kupacokba kb. 15–30 tojását. A 3-6 hét elteltével kikelő kicsinyek legfeljebb 15 centiméter hosszúak, de a kinézetüket tekintve ugyanolyanok, mint a felnőtt egyedek. Késő ősszel, ahogy egyre hűvösebb lesz az idő, fagymentes, száraz, meleg téli rejtekhelyet keres az átteleléshez, ahonnan csak kora tavasszal merészkedik elő.

Természetes ellenségei szép számmal akadnak. Tojásait és a kis siklókat halak, békák, patkányok, rókák, a kifejlett egyedeket pedig a gázló- és ragadozómadarak tizedelik. Az élőhelyük szennyezése, valamint az emberek tudatlan félelméből elkövetett pusztítása nagymértékben csökkenti a faj egyedszámát.

Mint minden hazai kétéltű és hüllő, a vízisikló is védett, eszmei értéke 25 000 Ft.

Szöveg: Nagy Zsuzsanna

Kép: Nagy Zsuzsanna