Csendes lépdelünk a tűlevél szőnyegen, a sötét, sűrű mesebeli fenyvesben. Aljnövényzet gyakorlatilag nincs, mivel nagyon kevés a fény, a szárazabb helyeken zuzmókat, a nedvesebbeken mohákat találunk, esetleg egy-két áfonyára bukkanhatunk. A fenyők gyökerével szimbiózisban (kölcsönösen előnyös, egymásrautaltságban) gombák élnek.
Vajon ki választ magának ilyen barátságtalan élőhelyet?
Például a császármadár (Bonasa bonasia). Lehet, azért költözik ide, mert itt kevésbé zavarják költési időben a vaddisznók. Hazánk egyetlen fajdféléje fák tövében kaparja 5-6 cm mély, 10-15 cm átmérőjű fészkét, melyet fűszálakkal illetve fenyőtűlevelekkel bélel. Rendszerint 8-12 tojásból áll egy fészekalj. A körülbelül háromhetes költés után, április-május folyamán, fészekhagyó, azaz önállóan táplálkozni tudó, pelyhes kisfiókák bújnak ki. Míg a felnőttek bogyókat, rügyeket, magvakat, leveleket és virágokat fogyasztanak, a kicsik egy hónapos korukig főleg ízeltlábúakkal táplálkoznak. Ennek oka, hogy a növényi részek felaprításához szükséges zúzókövecskéket csak 10-20 naposan veszik fel. Kéthetesen már röpképesek. A család őszig marad együtt. A császármadár fokozottan védett, hazai állománya csökkenést mutat.
Császármadár (Bonasa bonasia) (kép: Sipos Bánk Botond)
Ne is zavarjuk, sétáljunk tovább!
Egy szajkó fekszik a földön, gyanítható, hogy már nem mozdul többé, a tetemét bogarak lepik el. Nem is akármilyenek! A dögöt a rovarvilág egyik legérdekesebb utódgondozású csoportja a temetőbogarak (közönséges temetőbogár – Necrophorus vespillo, és fekete temetőbogár – Necrophorus humator) „veszik kezelésbe”.
Közönséges temetőbogár – Necrophorus vespillo (kép: Sipos Bánk Botond)
Ha frissen elhullott állatra bukkannak a hímek feromonokat (kémiai jelzőanyagokat) bocsátanak a levegőbe. Ezzel persze nem csak a hölgyeket, hanem rivális férfitársaikat is a tetemre hívják. Ekkor elkezdődik a verekedés: hímek a hímekkel, nőstények a nőstényekkel csapnak össze. A végső győzelem után a pár tagjai, mintegy előjáték gyanánt, először lerágják a tetemről a szőrt vagy a tollat, bekenik a nyálukkal, hogy a bomlást lassítsák, majd eltüntetik a földszínéről. Gombócot formálnak belőle, és akár 30 cm mélyre is képesek elásni a dögöt. Tulajdonképpen kikaparják alóla a talajt és hagyják lesüllyedni, majd visszatúrják rá a földet.
Ez körülbelül olyan teljesítmény, mintha mi emberek pusztakézzel kaparnánk ki egy 17 m mély gödröt… Az elásással egyrészt távol tartják a legyeket (megakadályozzák, hogy a riválisok rápetézzenek a zsákmányra), másrészt kialakítanak egy egyedi rovarbölcsőt. A tetem feletti üregből egy oldaljáratot is képeznek, ide rakja le párzás után a nőstény a petéket, ezután elűzi a hímet, és innentől kezdve egyedül várakozik arra, hogy 5 nap után kikeljenek a lárvák. Az anyuka énekszóval (ciripelő hanggal) hívogatja magához kicsinyeit, hogy az általa félig megemésztett, elfolyósított hússal megetethesse őket. A lárvák egy hét után bebábozódnak, ekkor a nőstény is elhagyja az üreget. A kifejlett rovarok (az imágók) ragadozók: más rovarokat illetve légy lárvákat fogyasztanak.
Fekete temetőbogár – Necrophorus humator (kép: Sipos Bánk Botond)
A fenti fajokról bővebb leírás található:
http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-bonbon
http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/2773.html
https://ng.hu/tudomany/2013/10/01/gyarapodo_temetobogarak/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nicrophorus
szerző: Székely Ágnes