Végül, de nem utolsósorban következzen az oktatóterem uralkodója, a királypiton (Python regius), „aki” a kisebb termetű óriáskígyók közé tartozik, mivel mindösszesen 1-1,5 méteresre nő meg. A mi példányunk pár hónaposan, kb. 50 centiméteresen költözött az oktatóterembe, nem is akármilyen célból: úgymond (ön)terápiás jelleggel.
Kétféle ember létezik a földön: az egyik tart a kígyóktól, a másik nem. Én bevallom, az első csoportba tartoztam, amíg – ebből a számomra is érthetetlen fóbiámból KÍGYÓgyítandólag – meg nem kaptam Piton professzort (az elnevezés Harry Potter-rajongó lányaimtól származik).
A pitonok éjjel aktívak, nappalaikat kakaós csigaként összegömbölyödve töltik, a gyűrűk közé téve tudják ugyanis legjobban védeni a fejüket. A Professzor is így tett minden egyes alkalommal, amikor kivettem a terráriumából, és a kíváncsi gyerekek elé helyeztem. A múlt idő sajnos indokolt… A királypitonok természetes élőhelyükön üreglakó állatok járataiba bújnak. Ezt imitálandó, a terráriumába beraktam egy termetes, üreges fatörzset, amibe Piton professzor egyből be is költözött, azóta csak enni jár ki onnan vagy még azt sem. Elég nagy már ahhoz, hogy nem kell teljes terjedelmében előjönnie, elegendő, ha fejét dugja ki az ebédért. Állatkereskedésben frissen leölt patkányt vagy egereket (2-3 darabot) kap vagy ezek lefagyasztott és kiolvasztott változatát.
„A kígyók igazi energiakonzervek” – mondta egyszer herpetológus kollégám, és ez így igaz. Mivel keveset mozognak, ezért beérik azzal, ha két- vagy háromhetente örvendeztetjük meg őket finom falatokkal. Szóval mivel kiráncigálni nem tudom, és természetesen nem is akarom, a foglalkozáson fatörzsestül veszem ki, így tudják a gyerekek megérinteni.
Janka lányom és Piton professzor. Királypiton (Python regius)
Szöveg: Székely Ágnes
Kép: Székely Ágnes