Remetebogár – Osmoderma eremita (Scopoli, 1763)
A fajt Giovanni Antonio Scopoli olasz természettudós fedezte fel és írta le a tudomány számára 1763-ban Scarabaeus eremita néven. Magyar név – remete – a hellen-latin eremita szóból alakult, melynek eredeti jelentése: magányos, elhagyott. Valóban, ez a faj háborítatlan, öreg erdők lakója, ahol ritkán jár ember, és a rajzása is olyan időszakra esik, amikor más bogarak már nem mozognak.
Néhány száz éve még általánosan elterjed faj volt, azonban az erdőterületek csökkenésével napjainkra Európa szerte, így hazánkban is megritkult. A 20. század utolsó harmadában csupán a Szigetköz és a déli Duna-szakasz (Bár) ártéri füzeseiből ismerték (innen származik a Mátra Múzeumban most bemutatott hím és nőstény is), a 2000-es években azonban megtalálták a Déli-Bakonyban, Sárvár mellett és a Gödöllői-dombságon is. Egy régi adata a Mátrából is volt: Gyöngyös: Kékes, 1953. A Mátra Múzeum kutatási tevékenysége folytán 2009-től hat pontról, idős kocsánytalan tölgyesből sikerült kimutatni a hegységből. Sajnos ezek a helyek nagyon kis kiterjedésűek, illetve közülük kettő már nem aktív élőhely.
A remetebogár életmódja különleges. Idős, hatalmas fák üregeiben, odvában él, melyek megfelelő mikroklímával és nedvesség tartalommal bírnak. Az üreg holt faanyaga vörös korhadásos, ami bizonyos gombafajok tevékenységének köszönhető. Mivel az állat nagytermetű (25-32 mm), jelenlétének több 10 liter, megfelelő korhadtsági fokú faanyag a feltétele. Ebbe helyezi a megtermékenyített nőstény a petéit. A kikelő lárvák több éven keresztül fejlődnek, és a bábozódáskor egy kisebb dió nagyságú bábkamrát készítenek maguknak a korhadt fa szemcséiből és a saját ürülékükből. A báb ősszel imágóvá alakul át, de az imágó a bábkamrát csak a következő év nyarán hagyja el – a Mátrában július második felében. Az imágók viszonylag rövid, néhány hetes életük során a lárvák lakta odvaktól általában nem távolodnak messzire. Délután és este aktívak, ilyenkor az odú körül mászkálnak és csak nagyon ritkán repülnek. A hím a sárgabarackéra emlékeztető illatot áraszt, amely az élőhelyen gyakran akkor is érezhető, ha magát a bogarat még nem is látjuk. Zavarásra nagy sebességgel ássa be magát a korhadékba. Hűvös, esős időjárás esetén az imágók egész életüket az odúban töltik, ahol általában több generáció is fejlődhet. A hat mátrai helyből eddig csak az egyiken találkoztunk kifejlett bogárral, a további ötnél a faj jól kitinizált maradványait találtuk meg: fej, előtor, szárny, lábak. Ezek alapján jól beazonosítható, illetve a bábkamra és az érett lárva ürüléke is segíthet a remetebogár megtalálásában. Ez utóbbi méretében és alakjában is eltér a hasonló életmódot folytató rózsabogarakétól.
Jelenlegi ismereteink alapján elmondható, hogy hazánkban e nagyon ritka és veszélyeztetett faj a síkság ártéri puha- és keményfa ligetein keresztül, fáslegelőkön át, a domb és hegyvidék különböző erdőtípusaiban előfordulhat, ahol még idős természet közeli állományok találhatók. Az ilyen típusú élőhelyek védendők!
A remetebogár hazánkban 2001-óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke
250 000 forint.
Szöveg és fotó: Kovács Tibor