Barlangi medve
Barlangi medve. Latin nevén Ursus spelaeus.
Egy különleges élőlényről van szó, melynek fosszíliái már évszázadok óta szerepelnek a köztudatban… belőlük alakultak ki ugyanis a Kárpátok sárkányai.
A történet a XV. századig nyúlik vissza. Akkoriban közszájon forgott, hogy a Kárpátok barlangjaiban sárkányok csontjait találni, ezerszámra. Sőt, volt aki a sárkányt is látta kirepülni barlangjából…
Természetesen ma már tudjuk, hogy ezek a csontok egy rég kihalt élőlényhez, a barlangi medvéhez tartoztak. Csontjai, fogai valóban nagyon elterjedtek a Kárpát-medencében, főként barlangi üledékekben. Innen kapta fajnevét (spelaeus) is.
Ez az élőlény a pleisztocén idején élt: körülbelül 250-300 000 évvel ezelőtt jelenhetett meg és mintegy 25 000 – 20 000 évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedés idején halt ki.
Csonttani jellegei alapján a mai barna medvével állhatott közeli rokonságban. Testfelépítése, életmódja hasonló lehetett, bár nagyobb volt a mai barna medvéknél. A barlangi medvék testhossza meghaladhatta a két métert, marmagassága az 1,5 m-t, testtömege pedig az 500 kg-ot.
Fogazatuk alapján mindenevők lehettek. A barna medvékhez hasonlóan fogyaszthattak gyökereket, hajtásokat, bogyókat, kisebb állatokat. Ha lehetőségük volt rá, halat, vagy nagyobb vadat is zsákmányolhattak.
Kihalásuk nagy valószínűséggel klimatikus okokra vezethető vissza. A legutóbbi eljegesedési esemény során a jégtakaró nagyjából 25 000 évvel ezelőtt érte el legnagyobb kiterjedését. Ezt követően egy viszonylag gyors felmelegedés kezdődött, aminek hatására a növénytakaró is jelentősen megváltozott. Mivel a barlangi medvék nagy mértékben támaszkodtak a növényi táplálékra, élőhelyük átalakulása a faj kihalásához vezethetett.
Az MTM Mátra Múzeuma természettudományos élményterében kiállított barlangi medve csontváz.
A képen látható barlangi medve csontváz az MTM Mátra Múzeuma természettudományos élményterében, a pleisztocén teremben van kiállítva. A csontváz - a gyapjasmamut csontvázával együtt - már ötven éve része a múzeum állandó kiállításainak.
Forrás:
Tasnádi Kubacska András 1958. A mondák állatvilága. – Budapest, 65-88.
Virág Attila, Gasparik Mihály 2017. A barlangi medve éve. – XXXV. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál programfüzete, 14-18.
Szöveg: Fodor Rozália
Kép: Magyar Balázs
Osztriga-pad
Ha az osztriga szót halljuk, általában a tenger gyümölcsei, a mediterrán konyha jut eszünkbe. Azt azonban kevesen tudják, hogy az osztriga jóval több, mint gasztronómiai különlegességek alapanyaga.
Ez az élőlénycsoport 250 millió éve létezik a Földön. Ha el akarjuk helyezni az élővilág rendszerénben, azt a következőképpen tehetjük: az állatok országán belül a puhatestűek törzsébe, azon belül pedig a kagylók osztályába tartozik. Közeli rokonságban áll a csigákkal, valamint a fejlábúakkal (polipok, tintahalak, nautiluszok). Testére kétoldali szimmetria jellemző. Ez nem csak a lágyrészben, hanem a szilárd vázban is megjelenik. Az osztriga (és minden más kagyló) külső, meszes vázzal rendelkezik, mely két részből áll: egy jobb oldali, és egy bal oldali teknőből. Ezek a teknők a búbi részen (ez a kagylóhéj legidősebb része) speciális, az adott fajra jellemző zárszerkezettel illeszkednek egymáshoz.
Fosszilis osztriga bal és jobb teknője (Forrás: www.flickr.com)
A mészváz részben a ragadozóktól, részben pedig az ártalmas környezeti hatásoktól, mint például az erős hullámverés, vagy a kiszáradás, védi az élőlényt. A kagylók többségével ellentétben ugyanis az osztrigák (Ostrea-félék) nem az állandóan vízzel borított területeket kedvelik, hanem a sziklás tengerpartok árapály övét, ahol időről-időre szárazulatra kerülnek. Ezért teknői jóval vastagabbak, mint más, nyugodtabb környezetben élő kagylóké. Ezen túl az osztriga teknői nem egyformák. A bal teknő nagyobb, vastagabb, domborúbb. Ezzel tapad az élőlény az aljzathoz és ebben helyezkedik el a lágyrész is. A jobb teknő kisebb, laposabb, tökéletesen illeszkedik a bal teknőbe. Zárt állapotban az osztriga gyakorlatilag teljesen hermetikus, így akár két hétig is képes életben maradni, ha szárazra kerül.
15 millió éves osztrigapad az MTM Mátra Múzeuma természettudományos élményterének miocén termében
A fosszilis anyagban gyakoriak az Ostrea-félék maradványai. Tömeges megjelenésük mindig sekély tengeri környezetet, a tengerpart egykori helyzetét jelzi. A hullámverés övében a megüresedett Ostrea teknők tízezer számra halmozódhatnak fel, akár több száz méter hosszú és több méter vastag Ostrea-padokat hozva létre. Egy ilyen, 15 millió évvel ezelőtt kialakult Ostrea-pad töredéke látható az MTM Mátra Múzeuma természettudományos élményterének miocén termében is. Érdekessége, hogy az elmúlt 15 millió év alatt a diagenetikus folyamatok (ez a kőzetté válás folyamatának összefoglaló neve) az osztriga teknőket nagyon kemény, az időjárás viszontagságainak is ellenálló kőzetté alakította. Az itt látható tömb mérete: 150x60x50 cm. A benne található osztrigaváz maradványok száma becslés alapján elérheti akár az 5000 db-ot is.
Szöveg: Fodor Rozália
Kép: Magyar Balázs