„Itt van az ősz, itt van ujra,”
Szöveg és fotók: Kiss Ádám
2024.10.10.
Petőfi Sándor versének első sora talán mindenki számára ismerősen cseng, s eme bejegyzés írásakor aktualitását is éli. Noha most éppen csapadékosak a napok, a szeptember és október elhozza a vénasszonyok nyarát, és vele együtt a „foveás időt” is.
Na jó, de mi az a „foveás idő” és mi köze van az előbbihez, merül(het) fel a jogos kérdés.
Szeptember és október folyamán a száraz levegőt hozó anticiklonok hatására szélcsendes, hajnalonként hideg, párás, délutánonként többnyire derült vagy napos, kellemes hőmérsékletű napok alakulnak ki, amit vénasszonyok nyarának hívunk. A napsütésnek köszönhetően, a molyhostölgyesekben és karsztbokorerdőkben még egy picivel talán melegebb is van a környező területekhez képest, a déli kitettségnek köszönhetően. Ezekben az erdőkben, alkonyatkor, egy fémesen csengő, szöcske ciripeléséhez hasonló hangot hallhat az ember. Sőt, ellenfényben a molyhostölgyek lombozata körül, egy apró cikázó mozdulatokkal repkedő lényt is láthatunk.
Ez az apró élőlény pedig nem más, mint a zörgőbagoly (Rileyiana fovea), védett lepkéink egyike.
Zörgőbagoly (Rileyiana fovea)
A fajt Friedrich Treitschke, német-osztrák drámaíró, színházi rendező és lepidopterológus írta le 1825-ben, az akkor még „Ofen” néven ismert Budapest II. kerületében gyűjtött példányokról. Pontomediterrán faj, mely Dél-Tiroltól a Krímig és Közép-Anatóliáig fordul elő, s északi elterjedési határa a Kárpát-medencében található (Dél-Szlovákia). Magyarországon a dombvidék és a középhegység meleg déli lejtőin kialakult bokorerdők karakterisztikus állata. Rajzása szeptember közepétől november elejéig, a komolyabb fagyok megjelenéséig tart. Irodalom szerint már egészen korán, gyakran még szürkület előtt kezd repülni, de saját tapasztalataim alapján inkább közvetlen naplemente után, a szürkületben figyelhető meg. Ilyenkor a hímek, a fentebb említett, fémes ciripelő hangot hallatva repkednek a bokrok, fák lombozata előtt, de ha veszélyt éreznek, elnémulnak, s egy pillanat alatt röppenek tova.
Hangadásra csak a hímek képesek. A hátsó szárny színét nézve, a középtérben van egy mélyedés (erre utal a latin „fovea” kifejezés is: enyhe mélyedés vagy gödör), amit a fonák felől egy „Y” alakban elágazó, megvastagodott ér feszít ki. Ezt a csomópontot dörzsöli meg a hátsó lábával.
Egy hím, a jellegzetes „hólyagjával” (balra) és egy nőstény (jobbra) példány, amint a kihelyezett csalin szívogatnak
A sötétség beálltával, ugyan a hímek elcsendesednek, de még egy darabig a nőstényekkel egyetemben megtalálhatók, amint kicsorgó fanedveket, vagy az elhivatott lepkészek, „szupertitkos” összetevőiből készült csalétkeit szívogatják. Az éjszaka második felében, ismét aktívakká válnak, s ilyenkor nagy ritkán, a fényforrásokon is megjelennek.
Egy valószínűleg frissen kelt nőstény, amint a levél fonákján várja, hogy egy hím arra repüljön
Mivel a faj számára kedvező molyhostölgyesek és karsztbokorerdők száma sem túl nagy, így előfordulása erősen lokális, ugyanakkor egyes élőhelyein egyes években nem ritka. Ilyenkor akár jelentős távolságokra is elvándorolnak, ezáltal biztosítva az egyes populációk génállományának cseréjét.
Molyhostölgyes bokorerdő a Nyugat-Mátrában
Mintegy zárszóként, felmerülhet a kérdés, hogy ha ilyen „zajos” ez a faj, mégis hogyan képes túlélni a denevérek okozta predációs nyomást? Egy lehetséges magyarázat, hogy abban az időben rajzanak, mikor már a denevérek jelentős hányada a telelésre készül így, kvázi egy denevérmentes légtérben repkedhetnek.
Források:
Ronkay G. & Ronkay L. (2006): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok (Noctuidae: Cuculliinae, Hadeninae és Noctuinae) atlasza. – Natura Somogyiensis, 8: 416 pp.
Surlykke A. & Gogala M. (1986): Stridulation and hearing in the noctuid moth Thecophora fovea (Tr.). – Journal of Comparative Physiology A, 159: 267–273.
https://www.agroinform.hu/gazdaelet/na-most-akkor-mi-is-az-a-venasszonyok-nyara-51589-001
https://www.eumet.hu/hirek/vnyiny/