Szöveg: Fodor Rozália
Fotók: Kiss Balázs
2024.05.17.
Mára már hagyománnyá vált, hogy a természetvédelemmel vagy egy-egy élőlénycsoporttal foglalkozó szervezet megválasztja az aktuális Év Faját. Ehhez csatlakozott 2015-ben a Magyarhoni Földtani Társulat, mikor útjára indította az Év ásványa és az Év ősmaradványa programot.
2024-ben az Év ősmaradványa megtisztelő címet a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) kapta. Ez az egyik legjobban kutatott és ismert őslény, köszönhetően gyakori csontmaradványainak, valamint Szibéria és Alaszka ősi fagyott talajából (permafroszt) előkerülő, lágy részeket is tartalmazó leleteinek. A faj ismertségét és népszerűségét pedig nagy mértékben növelik az őt is szerepeltető filmek (Jégkorszak 1-5, I.e. 10000, stb.).
Aki többet szeretne tudni erről a különleges fajról, elég, ha egy kicsit szétnéz a világhálón (pl.: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyapjas_mamut).
Ezért itt a faj részletes ismertetése helyett inkább egy jeles képviselőjét szeretnénk részletesebben bemutatni.
Hazánk leghíresebb gyapjas mamutja Gyöngyösön, az MTM Mátra Múzeumának kiállításában fogadja az ide látogatókat, immár ötvennégy éve. Brúnó, mert így hívják őkelmét, 1949-ben került elő Mátraderecskén, Zám Ferenc kertjében. A történet szerint méretes csontok hívták fel magukra a helybéliek figyelmét a kert végében található kis homobánya falában. A leletet Vértes László, a neves paleontológus, ősemberkutató mérte fel elsőként, 1949. augusztusában. Az ásatást javaslatára Dancza János, az Egri Dobó István Vármúzeum régésze irányította (Vértes, 1954). Az ő beszámolója alapján Brúnó igazi őslénytani ritkaságnak számított, hiszen a megtalált csontok egy összefüggő csontváz részeit képezték, mely meglehetősen ritka a pleisztocénből. Vörös István, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa írásában arról számolt be, hogy ez a negyedik csaknem teljes mamutcsontváz, ami Magyarország területéről előkerült (Vörös, 1975).
De térjünk vissza az ásatás történetéhez!
Dancza János 1972-ben, az Élet és Tudomány hasábjain tette közzé terepi megfigyeléseit és tapasztalatait. Leírta, hogy Brúnó kitűnő állapotban hevert, mintegy 2,5 m mélyen a homokban. Ez annak köszönhető, hogy a falu akkori „asszony bírája” megtiltotta a helyi lakosoknak, hogy a maradványokhoz nyúljanak, míg a szakértők ki nem érnek. Brúnó eredeti helyzetben feküdt a homokban. Ez azt jelenti, hogy nem ragadozók, vagy az ősember okozták vesztét, hanem valamilyen természeti esemény miatt lelhette halálát. A feltárás során Danczáék a mamuttetem közül több rozsdabarna, 6-8 cm mély, 1,5 m széles homorulatot találtak, melyeket sekély vízfolyásokként azonosítottak. Elképzelésük szerint ezen a területen a pleisztocénban egy vízfolyás lehetett. Az állat szomját oltani jöhetett ide, de beleragadhatott a meder iszapjába. Ugyanakkor emberi kéz nyomaira is bukkantak a csontvázon. A bal oldalán fekvő állat bordái közül néhány „vízszintes irányban és egy vonalban el volt törve és a letört darabok hiányoztak”. A töréseket Danczáék szerint sarkas kődarabok okozták, amiből arra következtettek, hogy az ősember rátalált a friss tetemre, és az állat jobb oldalából legalább 100 kg-nyi húst eltávolított (Dancza, 1972).
A feltárt csontok gyenge megtartásúak voltak, de ideiglenes kezelés után el tudták szállítani azokat. A koponya, valamint a hozzá tartozó agyarpár viszont a helyszínen teljes gipszágyat kapott, máshogy nem lehetett volna megőrizni.
A begyűjtött maradványok csonttani vizsgálatát Vörös István végezte el. Cikkében pontos adatokat közöl minden egyes vázmaradványról. A fogvizsgálatokból megállapította, Brúnó 50-55 éves lehetett, azaz idős példány volt, mikor elpusztult. A mellette talált durva pattintott kőeszköz alapján pedig feltételezhető, hogy 50.000 évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedés derekán élhetett (Vörös, 1975).
A csontvázat, miután a hiányzó csontokat gipszmásolatokkal pótolták, 1970-ben állították össze először, hogy a Mátra Múzeum állandó kiállításainak dísze legyen. Összeszerelését belső vasvázas technikával valósították meg, ami abban az időben európai szinten is egyedülálló volt. Azóta ez a Mátra Múzeum jelképe. Jelenlegi helyét az Orczy-kastély üvegtetővel fedett aulájában 2007-ben foglalta el, miután a kastély felújítása befejeződött. Szétszerelése, majd újra összeállítása komoly fejtörést, és több hetes munkát jelentett a múzeum munkatársainak.
Brúnó 2007-es összeszerelése képekben 1. Mamut vázelemek az Orczy-kastély aulájában. A fehér részek javított, megerősített részeket jelzik.
Brúnó 2007-es összeszerelése képekben 2. A törzs és a végtagok összeszerelése.
Brúnó 2007-es összeszerelése képekben 3. Az agyarak illesztése a koponyához.
Brúnó 2007-es összeszerelése képekben 4. Az alsó állkapocs illesztése a koponyához.
Brúnó 2007-es összeszerelése képekben 5. Az összeszerelt mamutcsontváz, végleges helyén.
Hogy honnan kapta a mamutcsontváz a Brúnó nevet? 1949. október 6-án, Brúnó napján fejezték be az ásatásokat, ennek tiszteletére nevezték el így. Ez a kedves, barátságos monstrum idén ünnepli 75. születésnapját, éppen a Geodiverzitás Nemzetközi Napján, október 6-án.
Nagy bulival készülünk megünnepelni ezt a jeles napot!
Irodalom:
Dancza, J. 1972. Ásott-e mammutfogó vermet az ősember? – Élet és Tudomány, 27(12), 554-557.
Vértes, L. 1954. Néhány új őskőkori lelőhelyünkről. – Folia Archaeologica, 6, 9-21.
Vörös, I. 1975. A mátraderecskei mamutcsontváz. – Folia historico-naturalia Musei Matraensis, 3, 151-157.